Bad Dirt 2012.11.28. 07:49

Mummy porn

(Bartos Erika Anna, Peti és Gergő könyvei)

anna_peti_es_gergo.jpg

Ezek sajnos nem mi vagyunk...

Azt mindenképp szeretném leszögezni, hogy az Anna, Peti és Gergő könyvek egy szimpla, de mégis zseniális ötleten alapszanak. Azt a hétköznapi életet mutatják be, ami jó esetben minden gyerek számára hellyel-közzel ismerős, mindezt könnyen értelmezhető szöveggel, egyszerű, de kellemes, vidáman színesek képekkel illusztrálva. Bár én az egész család oldalankénti, tételes felsorolását sokszor fárasztónak találtam, a gyerekeim mégis ragaszkodtak hozzá, hiába próbáltam néha a ’család’ gyűjtőnévvel elbliccelni a dolgot, nem engedtek az annapetigergőanyaésapából.

Bartos Erika jó érzékkel tapintott rá jó pár évvel ezelőtt egy tátongó piaci résre, és ezt betömendő azóta is ontja magából az annapetigergő könyveket. Szóval még egyszer kihangsúlyoznám, az alapötletet nagyon jónak tartom, mégis a hajam hullik e könyvektől, mégpedig a következő miatt:

 

Annapetigergő könyveket olvasni a gyerekeimmel ahhoz hasonlítható, mintha a férjemmel esténként pornófilmeket néznénk. Ez esetben, bár mind a ketten tisztában vagyunk vele, hogy én soha, de soha nem leszek képes olyan szögben pucsítani, olyan hevülettel nyögdécselni, olyan szélesre tárt kopasz pumákat villantani és olyan kitartóan reszelni órákon keresztül, mint a főszereplő lány, sőt, még hasonló méretű és fixáltságú mellekkel, dús ajkakkal, és kurvarendszámmal sem fogok rendelkezni soha, azért titkon mindketten érezni fogjuk majd a művésznő és a köztem tátongó óriási különbséget. És ettől, gondolom, mind a ketten csalódottak leszünk egy kicsit.

 

A gyerekekkel is hasonlóképpen éreztem, amikor Bartos Erika könyveiből olvastam fel: önként és dalolva a kis fejekbe csöpögtettem egy olyan anyaideált, ami tőlem, szégyenszemre, fényévekre van. Mert én nem tudok csilivili galériát építeni apával, nem mosolygok naphosszat egyvégtében angyali türelemről téve tanúbizonyságot, nem áll módomban kistestvérrel, és/vagy fejenként két hörcsöggel megajándékozni gyermekeimet, a mézeskalácsaim legfeljebb az anyukámnak tetszenek, feltéve ha nem zabálom be őket még nyers állapotban, ahogy szoktam, nem készítek kacsalábon forgó babaházat nekik üres óráimban, nem krumplinyomdázom velük tele a függönyt, és nem tudok megvarrni nekik apa- és anyababát álmatlan éjszakákon. Ezt onnan is tudom, mert azért egyszer-kétszer én is megpróbáltam bartoserikázni.

A nyaralás során például érkezett egy olyan megkeresés a gyerekek részéről, hogy ugyan varrnék-e nekik két kis cuki egérkét. Ki bírna a könyörgő gyerekszemeknek ellenállni, hát én nem, fogtam is magam gyorsan, elnyargaltam a tapolcai röltexbe, majd nettó 2000 Ft anyagköltségen (ha a benzint nem számoljuk), laza hat megfeszített munkaóra alatt el is készült a két remekmű, miközben a háztartás és a gyerekfelügyelet értelemszerűen a férjemre hárult. És végül gyermekeim hálás pillantásainak köszönhetően három nap után sikerült is az egész napi görnyedésnek betudható hátfájásról, szemguvvadásról, ínhüvelygyulladásról elfeledkeznem, illetve elhessegetnem azt a zavaró gondolatot, hogy mindezt letudhattam volna az első útbaeső Ikeában tized ennyiért, öt perc alatt.

 

Az ember lányát anyaként amúgy is a folyamatos lelkiismeretfurdalás gyötri, amiért nem tud igény szerint fejenként napi 36 türelmes órát a gyermekeinek szentelni, amiért sokszor elveszíti a türelmét, vagy ha nem jól sikerült a délutáni program, ha nem tud tisztességesen odafigyelni a gyerek félórás nagymonológjára a csillámpónikról, vagy ha odaégett a zöldbabfőzelék. Igazán kár ezt a frusztrációt még tovább mélyíteni egy olyan mummy porn-nal, egy olyan idealizált családképpel, amihez ha megfeszülünk, ha gyönyörűen bepucsítunk, akkor sem leszünk sohasem hasonlatosak.

Tudom, vannak, akik azzal érvelnek az Annapetigergő könyvek kiválósága mellett, hogy a gyerekek mennyire szeretik, és hát egy gyerek, az soha nem tévedhet, bíznunk kell az ízlésében. Itt azonban egészen halkan megjegyezném, hogy számos kiskölköt ismerek, az enyémekkel egyetemben, akik hosszú évekig rajongtak az LSD-víziós Eperkéért, ami azért legyünk őszinték, elég durva.

 

Mindezek ellenére azonban feltétlenül be kell szereznünk otthonra legalább egy, de maximum két darab Annapetigergő könyvet! Egyrészről, hogy semmiképp se érhesse szó a ház elejét, amiért az ovistársnak van, nekünk meg még ez se, és komolyan mondom, ez nem igazság, másrészről ihlettforrásként. Mert ugyanezt a trekket lazán tolhatjuk mi is, igaz, előre megrajzolt képek nélkül, de így legalább jobban fejlődik a gyerek fantáziája, és nem fog csodálkozni, ha az ő családjában nincs mindenkinek körzővel rajzolt vízfeje. Nincs is más dolgunk esténként, mint bebújni a csemete mellé az ágyba, és elmesélni neki, mit csináltunk aznap együtt, vagy felidézni egy-egy nyári strandolást, tavaszi túrázást, vagy amikor együtt elmentünk a piacra. És akkor ezekbe a home-made mesékbe nyugodtan beleszőhejük a hisztiket, a könnyeket, vagy az alkalmankénti kiborulásainkat is. Mert a mi világunk végül is így, őszintén kerek.

 

És ti, gyerekek, miért szeretitek az Annapetigergő könyveket?

 

Marci (7,5): Jó benne a sok szeretet, hogy a család mindig együtt van. Szépek a képek, vidámak. Meg ebből a kicsik is megérthetik az anyukájuk mondatait, hogy például miért kell már hazamenni valahonnan, miért nem maradhatunk tovább.

 

Rozi (9,5): Nekem tetszett is, meg nem is. Vannak benne hülyeségek, például attól még, hogy esik az eső, még nyugodtan elmehetnének sétálni, nem kell otthonmaradni és a függönyre firkálni. Meg minek az öcsédnek ajándékozni a játékaidat, játszhattok vele továbbra is együtt. De tetszett hogy nagyon aranyos részek benne, azok, amik a családi összetartozásról szólnak.

süti beállítások módosítása